Főoldal Ezt tudjuk Vírusvédelem
Hívj bármikor!

Ezt a telefont sosem kapcsolom ki

30/693-49-03

(SMS-t is küldhetsz!)

Találkozhatunk?


Vírusvédelem

Vírusvédelem

Miért fontos a vírusirtó?

Számítógépünk nem csupán egy gép, hanem digitális életünk hordozója. Tároljuk rajta dokumentumainkat, fényképeinket és levelezésünket. A megbízható vírusirtó szoftver ezért éppen olyan fontos, mint lakásunk ajtaján a zár.

Több ezer vírus naponta

Ráadásul az interneten naponta több ezer kártevő születik, melyek mindegyike komoly veszélyt jelent. Ezeket a kártevőket (vírusokat, trójai és kémprogramokat, férgeket és rootkiteket) már nem tinédzserek írják, hanem olyan programozók, akik mögött szervezett bűnözői csoportok állnak. Céljuk pedig nem a rombolás, hanem az, hogy a megfertőzött számítógépeket felhasználják. Éppen ezért a mai kártevők többsége szinte észrevétlenül bújik meg egy vírusirtóval nem rendelkező számítógépen.

Nem elég az óvatosság

Akad, aki azt gondolja, hogy a megfelelő védekezéshez elegendő a körültekintő óvatosság. Azt hiszi, hogy ha nem nyit meg ismeretlen feladóktól érkező e-mailekhez csatolt fájlokat, ha nem tölt le kalóztartalmakat és programtöréseket, és nem nézeget erotikus tartalmú oldalakat, akkor nincs szüksége vírusirtóra.

Ez nem igaz. A legtöbb mai kártevő egyszerű böngészés közben fertőzi meg a számítógépeket. Így elegendő, ha megtekintünk egy fertőzött weboldalt, és máris a gépünkre kerül a kártevő. Ez pedig bármilyen oldal látogatása közben megtörténhet, amit a crackerek feltörtek, beleértve egy zenész vagy egy autókereskedő honlapját.

Vírusok minden irányból

Kártevők emellett érkezhetnek a gépünkre azonnali üzenetküldő szolgáltatáson (MSN) keresztül, vagy rákerülhetnek úgy is, ha a barátunk USB kulcsáról másolunk fel magunknak zenéket. A vírusok terjednek dokumentumokban (.pdf és .doc fájlokban) és képekben (például .jpg fájlokban) is.

Pontosan ezért frissített, megbízható vírusirtó szoftver nélkül az internetre kötött számítógépek hihetetlenül rövid idő – akár néhány perc – alatt megfertőződhetnek. Így az operációs rendszer telepítése után az egyik legfontosabb dolgunk, hogy egy megbízható vírusirtó szoftvert vagy integrált biztonsági programcsomagot telepítsünk a számítógépünkre.

A VerbaNet Webfejlesztő Csapat a NOD32 termékek viszonteladója.

Árak és kedvezmények


Az ESET termékek árairól a következő táblázatokból tájékozódhat. Ha négy számítógépnél nagyobb hálózatok, illetve szerverek védelmét kívánja biztosítani, kérjen személyre szabott árajánlatot.

A kedvezményre való jogosultságot a megrendeléssel egyidejűleg szükséges igazolni. A megrendelés teljesítése után nem áll módunkban érvényesíteni a kedvezményt.

Új ESET Smart Security

(az árak Ft-ban értendők és a 25% ÁFÁ-t tartalmazzák)


Új ESET NOD32 Antivirus / ESET Cybersecurity for Mac / ESET NOD32 Antivirus for Linux Desktop

(az árak Ft-ban értendők és a 25% ÁFÁ-t tartalmazzák)


A lejáró NOD32 licencek meghosszabbításánál eldöntheti, hogy melyik új terméket szeretné tovább használni, és a következő kedvezményes árakon vásárolhat licenchosszabbítást:

ESET Smart Security hosszabbítás

(az árak Ft-ban értendők és a 25% ÁFÁ-t tartalmazzák)

ESET NOD32 Antivirus / ESET Cybersecurity for Mac / ESET NOD32 Antivirus for Linux Desktop hosszabbítás

(az árak Ft-ban értendők és a 25% ÁFÁ-t tartalmazzák)

Mennyiségi kedvezmény

Az ESET biztonsági megoldásainak árából a megvásárolt licencek számának, illetve a licencelés időtartamának függvényében jelentős kedvezményeket nyújtunk.

Diákkedvezmény, orvosi kedvezmény, pedagógus kedvezmény


Maximum 3 számítógépre az ESET NOD32 Antivírus, az ESET Smart Security, az ESET Cybersecurity for Mac és az ESET Mobile Security árából 50% kedvezményt nyújtunk a következő feltételek mellett:

a licenc leendő tulajdonosa:

  • aktív tanulói jogviszonnyal rendelkezik vagy
  • pedagógus vagy
  • háziorvosi illetve orvosi státuszban tevékenykedik

a fenti jogviszonyok fennállásáról igazolást tud bemutatni:

  • diákkedvezmény esetén a diákigazolvány hátoldalának másolatát vagy tanulói jogviszony igazolást
  • pedagógus esetén a pedagógusigazolvány másolatát
  • orvos esetén a Magyar Orvosi Kamarai tagsági igazolványának másolatát


Figyelem! Kedvezmény igénybevétele esetén a licencet és a számlát kizárólag a jogosult nevére áll módunkban kiállítani.
Kedvezmények nonprofit illetve közigazgatási intézményeknek

Amennyiben az Ön vállalkozása, intézménye nonprofit tevékenységet folytat vagy közigazgatási feladatot lát el, jelentős kedvezménnyel tudja megvásárolni termékeinket. A kedvezmény igénybevételének feltételeiről itt érdeklődhet.

Módosítás: (2011. május 09. hétfő, 15:05)

 
Facebook
Twitter
Tárhelyszolgáltatónk

Szimpatikus webtárhely :)